Magyarország elsőrendű érdeke Egyiptom stabilitása

2017. július 3. 12:39

Magyarország elsőrendű érdekének nevezte Egyiptom biztonsági, katonai és gazdasági stabilitását Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országházban, miután tárgyalt a hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Abdel-Fattáh esz-Szíszivel, az észak-afrikai ország elnökével.

A kormányfő sajtónyilatkozatában - az egyiptomi államfő társaságában - azt mondta: Egyiptom nemcsak egy közeli ország, hanem "politikai értelemben a szomszédunk", annak a térségnek a meghatározó állama ugyanis, amely "hatást gyakorol a mi életünkre".

A Földközi-tenger túlsó oldala "az európai történelem része", ami ott történik, annak előbb-utóbb itt is érződik a hatása, sőt mára már a technológia fejlődése miatt azt mondhatni:

"ami ott történik a hét elején, az a hét végén már hatást gyakorol Európa közbiztonságára, az európai élet minőségére és Európa stabilitására" -

fejtette ki Orbán Viktor.

Kijelentette: Egyiptom terrorizmus elleni harcának sikere egyben az európai nyugalom és béke előfeltétele is.

"Úgy tekintünk Egyiptomra, mint amely a stabilitás iránti elkötelezettségével Magyarországot is és Európát is védi, ezért a szellemi természetű barátságon túl nekünk érdekünk is az önök sikere" - mondta a miniszterelnök Abdel-Fattáh esz-Szíszinek.

Amikor a magyarok más országokra tekintenek, elsősorban azt vizsgálják, hogy azok "mennyire szerelmesek a saját függetlenségükbe", hiszen a magyar történelem is a szuverenitásért folytatott küzdelmek sorozata - fogalmazott Orbán Viktor, hangsúlyozva: így amikor olyan országból érkezik vezető Budapestre - ilyen Abdel-Fattáh esz-Szíszi is -, amely e logika mentén próbálja újjáépíteni saját nemzetét, "belőlünk mindig tiszteletet vált ki, az ilyen látogatót különösen értékes vendégnek tekintjük".

 

Gratulált Egyiptomnak ahhoz is, hogy sikerül konszolidálnia gazdaságát, és nemzeti egységre törekvő politikát folytat.

A magyar-egyiptomi kapcsolatokat úgy jellemezte: a politika világában a szorosabb együttműködés folyamata már előrehaladt, és számos gazdasági kérdésben is sikerült "ablakot nyitni". A kormányfő arra számít, hogy hamarosan a magyar-egyiptomi gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok nagyságrendileg nőhetnek.

A miniszterelnök továbbá köszönetet mondott Abdel-Fattáh esz-Szíszinek azért, hogy a közel-keleti keresztények védelmének ügyében elkötelezett és példamutató politikát folytat.

Orbán Viktor közölte: kedden a megbeszéléseikhez csatlakozik a másik három visegrádi állam - Lengyelország, Csehország és Szlovákia - miniszterelnöke, és a biztonsági kérdések mellett a gazdasági együttműködés témája is napirenden lesz. A cél egy közép-európai-egyiptomi gazdasági együttműködés megindítása - jelentette ki.

Magyarországnak meggyőződése, hogy Európának közre kell működnie az egyiptomi gazdaság stabilitásában, Magyarország és a V4-ek pedig erejükhöz mérten készen is állnak e szerep vállalására - mondta ezzel kapcsolatban. A brüsszeli döntéshozatali rendszerben azt képviselik - közölte -, hogy minél gyakoribbak legyenek a magas szintű egyiptomi-európai tárgyalások, alkalmazzanak minél pragmatikusabb megközelítést, és minél gyakorlatiasabb gazdaságpolitikát építsenek ki Egyiptom és az Európai Unió között.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi nyilatkozatában kiemelte: az egyiptomi nép meg van győződve a stabilitás szükségességéről és kész megfizetni ennek az árát. Mint mondta, az egyiptomi nép a terrorizmus elleni harcot és a jelentős gazdasági intézkedéseket is kész vállalni a stabilitás érdekében.

Kifejtette: nem Egyiptom vezetése harcol a terrorizmus ellen, hanem a nép, amely elutasítja a szélsőséges szervezetek eszméit, hiszen azok ellentmondanak mindannak, amiben a nép hisz. Az egyiptomiak törekednek a változásra, ezért a szigorú gazdasági intézkedéseket is vállalták, amelyeket sok más ország nem bírt volna el, de az egyiptomi emberek elfogadták azokat, mert biztosak a stabilitás jelentőségében - magyarázta.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi hangsúlyozta: nem kell külön köszönetet mondani az országban élő keresztények védelméért, hiszen Egyiptomban nem tesznek különbséget vallási alapon az emberek között, és minden embernek joga van a biztonsághoz és a védelemhez. A keresztény kisebbség a nép része, amelyért felelősséget vállalnak - tette hozzá. Megjegyezte: jövőre ünnepelik a magyar-egyiptomi diplomáciai kapcsolatok felvételének 90. évfordulóját.

Az egyiptomi államfő kiemelte: a kétoldalú politikai kapcsolatok mindig erősek voltak, és ez jó alap a gazdasági együttműködéshez. Az elmúlt években jelentős fejlődést értek el a kapcsolatépítésben, és a folyamatos együttműködés a miniszterelnökkel magasabb szintre emeli a kapcsolatokat - értékelt. Úgy látja, fontos a gazdasági együttműködés megerősítése, és ebben segíthet a délutáni üzleti fórum.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi köszönetet mondott Magyarországnak, amiért komoly szerepet játszik Egyiptom érdekeinek képviseletében az Európai Unión belül. Arra is kitért, hogy az Orbán Viktorral folytatott tanácskozásán szó volt a migráció kezeléséről, a szíriai és a líbiai helyzet békés rendezésének lehetőségeiről, továbbá a tartós béke lehetőségéről a Közel-Keleten.


 

(Forrás: MTI/kormány.hu)