A kérelem vizsgálatakor a konzul

  • minden esetben ellenőrzi, hogy a kérelmező szerepel-e a Schengeni Információs Rendszerben (SIS II)
  • ellenőrzi a kérelmező korábbi vízumügyeit
  • meghatározott esetekben konzultálni köteles más tagállamok illetékes hatóságaival
  • konzultálhat az Országos Idegenrendészeti Főigazgatósággal, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztériummal
  • konzultálhat más schengeni államok konzulátusaival
  • a kérelmezőt személyes megjelenésre kötelezheti
  • kérheti a kérelemhez már csatolt dokumentumokon kívül más dokumentumok, igazolások bemutatását is. A vízumkérelem elbírálása főszabály szerint 15 napot vehet igénybe (amely indokolt esetben legfeljebb 45 napra meghosszabbítható). Az EU által kötött vízumkönnyítési megállapodásokban érintett országok esetén az eljárási idő 10 nap. 

A vízumkérelmet el kell utasítani, ha a kérelmező:

  • Hamis, hamisított vagy csalárd módon felhasznált úti okmányt mutat be;
  • Nem indokolja meg a tervezett tartózkodás célját és körülményeit;
  • Nem nyújt be igazolást arról, hogy rendelkezik megfelelő anyagi fedezettel a tervezett tartózkodás időtartamára, illetve a visszatéréshez;
  • Bármely 180 napos időszakban 90 napot a tagállamok területén tartózkodott;
  • Olyan személy, akire vonatkozóan a SIS II beléptetési tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzést adtak ki;
  • A tagállamok közrendjét, belső biztonságát vagy közegészségét veszélyeztető, illetve bármely tagállam nemzetközi kapcsolatait fenyegető személynek minősül, különösen amennyiben beléptetési tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt áll;
  • Adott esetben nem szolgál bizonyítékkal arra, hogy megfelelő és érvényes utazási egészségbiztosítással rendelkezik, vagy kétely merül fel a kérelmező által benyújtott támogató dokumentumok hitelességét vagy tartalmuk helytállóságát, valamint a kérelmező által tett nyilatkozatok megbízhatóságát illetően;
  • A benyújtott iratok tartalma nem megbízható
  • Megtett nyilatkozataiban ellenmondás mutatkozik.

Továbbá, ha:

  • egy vagy több tagállam úgy ítéli meg, hogy a kérelmező veszélyt jelent a közrendre, a belső biztonságra, a közegészségre vagy a nemzetközi kapcsolatai(k)ra.
  • egy vagy több tagállam úgy ítéli meg, hogy a kérelmező veszélyt jelent a közegészségre 
  • egy vagy több tagállam úgy ítéli meg, hogy a kérelmező veszélyt jelent a nemzetközi kapcsolatai(k)ra. 

Az elutasításról szóló döntést és annak indokait a konzul az erre rendszeresített formanyomtatványon közli a kérelmezővel. Elutasítás esetén a vízumeljárási díjat a konzulátus nem téríti vissza.