Magyar Levente Egyiptomban tárgyalt magyar kötődésű üzleti ügyekről

Magyar Levente Egyiptomban tárgyalt magyar kötődésű üzleti ügyekről

2019. szeptember 19. 19:57

 

Több egyiptomi miniszterrel is megbeszéléseket folytatott Kairóban Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára magyar kötésű üzleti ügyekről, így az afrikai országnak szállítandó vasúti kocsik ügyletéről is.

Az államtitkár a megbeszéléseket követően csütörtökön az MTI-nek telefonon nyilatkozva azt mondta, két olyan ügyletről is tárgyaltak, amelyet a magyar állam felügyel, az egyik szerint Oroszországgal együtt 1300 vasúti kocsit szállítanának le Egyiptomnak egymilliárd euró értékben. Ennek fedezetét egy magyar hitel biztosítja, az erről szóló tárgyalásokat zárták le, így hamarosan aláírhatják a szerződést - közölte. Ebben az ügyben Sahar Nasr befektetési, Kamel Al-Vazír közlekedési, valamint Hisham Tawfik, az állami vállalatok privatizációjáért felelős miniszterrel is tárgyalásokat folytatott.

A másik ügylet a Tungsram tervezett egyiptomi beruházása. Erről Magyar Levente azt mondta, hogy a magyar társaság az egyiptomi HOI-csoporttal közösen gyártana több millió lámpatestet Egyiptomban, amelyeket elsősorban az ottani közvilágítási rendszer cseréje során használnának fel, és ehhez akár magyar állami hitelt is felhasználhatnak. A két társaság állami közvetítéssel egy szándéknyilatkozatot írt alá az együttműködésről - tette hozzá. Az államtitkár ezzel kapcsolatban elmondta: a Tungsram a magyar ipar egyik zászlóshajója, az állam ezért a belföldi és külföldi törekvéseit is támogatja. Az államtitkár emellett megnyitott egy üzleti fórumot is, amelyen 22 magyar és 70 egyiptomi társaság vett részt. Magyar részről elsősorban védelmi, informatikai, mezőgazdasági társaságok, valamint üzleti tanácsadással foglalkozó cégek voltak jelen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(MTI)