Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatást tett Egyiptomban május 31. – június 2. között egy politikai-üzleti delegáció élén. A küldöttség tagja volt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Simicskó István honvédelmi miniszter és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, akik külön tárgyalásokat is folytattak egyiptomi partnereikkel.

Orbán Viktor megbeszélést folytatott Abdel-Fattáh esz-Szíszí egyiptomi elnökkel. A magyar miniszterelnök nagyrabecsülését fejezte ki az egyiptomi államfőnek azért a feladatért, amelyre vállalkozott, azaz, hogy országában, amely a térségnek és Európának is kulcsfontosságú, megteremtse a stabilitást. "Egyiptom elnökének sikere érdeke Európának, így érdeke Magyarországnak is" - mondta a miniszterelnök. A magyar-egyiptomi kapcsolatot barátinak nevezte, mint fogalmazott, ez egy régi, kipróbált barátság. Orbán Viktor egyúttal tolmácsolta a magyar nemzet részvétét a közel két hete a Földközi-tengerbe zuhant egyiptomi repülőgép áldozatai miatt, és együttérzését fejezte ki a hozzátartozóknak.

A jövő nagy kérdése az lesz, hogy a történelmi civilizációk, például az iszlám és a kereszténység, hogyan tudnak egymással együtt élni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, miután megbeszélést folytatott Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel. A nagy történelmi civilizációk együttélésének kérdésében mind Magyarországnak, mind Egyiptomnak komoly mondanivalója van, ezért is fontos a két ország együttműködése. Elmondta, a terrorizmus elleni küzdelem fontosságában és Líbia stabilizálásában is egyetértés volt közte és az egyiptomi elnök között. Líbia ügyében úgy foglalt állást: mindent meg kell tenni azért, hogy egy egységes kormány és egy erős nemzeti hadsereg stabilizálja Líbiát, amelynek államkénti egységének fenntartására kell törekedni. Ezért Magyarország egyetért Egyiptommal: meg kell akadályozni, hogy fegyverek, terroristák és őket finanszírozó pénz jusson be Líbiába.

A gazdaságról szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: jól láthatóan egy "új gazdasági világrend" jön létre, amelyben mindkét országnak el kell foglalnia a saját helyét. A magyar-egyiptomi gazdasági együttműködés erősítése érdekében megállapodtak a két ország kereskedelmi forgalmának duplájára növelésében, a vállalatok közötti együttműködés bővítésében. A kormányfő felajánlotta az egyiptomi elnöknek magyarországi nukleáris energetikai szakemberek közreműködését az első egyiptomi nukleáris erőmű felépítésében.

Magyarországnak "nincsen imperialista múltja", vagyis nem mások rovására akar boldogulni, hanem a helyi gazdasági élet szereplőivel szeretne együttműködni, és csak olyan gazdasági tevékenységet akar folytatni Egyiptomban, amely egybeesik a helyiek érdekével - mondta a miniszterelnök. Hozzátette azt is, ma száz egyiptomi diák tanul magyar állami ösztöndíjjal Magyarországon, a budapesti kormány pedig kész növelni ezt a számot.

A csúcstalálkozót követően a két ország képviselői több egyezményt is aláírtak a két vezető jelenlétében. Ezek egyike 700 vasúti kocsi gyártásának 900 millió eurós keretösszegű finanszírozási ajánlatát tartalmazza. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyarország és Egyiptom közötti gazdasági együttműködés dinamizálásáról szóló memorandumot írt alá Egyiptom nemzetközi együttműködési miniszterével. Megállapodás született a magyar közmédia és az Egyiptomi Rádió és Televízió Unió, az ERTU között is. Ezt magyar részről Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója írta alá.

Orbán Viktor miniszterelnök Seríf Iszaíl egyiptomi kormányfővel megvitatta a gazdasági kapcsolatépítés időszerű kérdéseit, egyúttal kijelölték azokat a fő területeket, amelyeken különösen fejleszteni kívánják az együttműködést. A mezőgazdasági, a vízügyi és a járműipari együttműködést kiemelt ágazattá nyilvánították, utóbbiban már vasúti kocsik gyártásáról is megegyeztek. Egyetértés jött létre arról, hogy még az idén összeül Kairóban a Magyar-Egyiptomi Gazdasági Vegyes Bizottság.

A magyar miniszterelnök a kairói székhelyű Arab Liga főtitkárával is tárgyalt, akinek megerősítette kapcsolatépítési szándékainkat az arab országokkal, valamint megvitatta a régió főbb válságainak helyzetét.

A látogatáshoz kapcsolódóan Magyar-Egyiptomi Üzleti Fórumot tartottak, amelyen 61 magyar vállalattól 75 üzletember vett részt. Kilenc magyar-egyiptomi üzleti megállapodás született Orbán Viktor miniszterelnök kairói látogatása alatt, ezek összesen 126 milliárd forintnyi üzleti lehetőséget nyitottak meg magyar cégeknek az egyiptomi piacon. Aláírtak egy 9 millió eurós szerződést, amelynek alapján a Ganz vállalat forgóvázakat fog szállítani az egyiptomi vasutaknak. A Rába és egyiptomi partnere olyan közös vállalatot hoz létre, amelynek nyomán harci járművek és tehergépjárművek tengelyeit fogják közösen gyártani. Ez szintén 10 millió eurós nagyságrendű üzleti lehetőséget nyit a magyar vállalatnak az egyiptomi piacon. A közlekedési szerződések mellett informatikai, biztonságtechnikai és mezőgazdasági együttműködésről állapodnak meg a cégek. Egyiptom az észak-afrikai térségben az első számú biztonsági és gazdasági partnere Magyarországnak.

Orbán Viktor június 2-án találkozott Ahmed et-Tajjebbel, a szunnita muzulmán világ szellemi központjának számító kairói al-Azhar mecset nagysejkjével. Az egyiptomi-magyar kapcsolatok áttekintésén túl a kormányfő és a vallási vezető mélyebb beszélgetést is folytatott arról, mi okozza az európai politika "értetlenségét" az egyiptomi események megértésével kapcsolatban. Orbán Viktor arról beszélt, hogy szerencsésnek tartaná, ha ki lehetne törni a "politikai és filozófiai prekoncepciók fogságából", ugyanis a jelenlegi európai politikai fogalmak alapján nehéz megérteni Egyiptomot, még kevésbé könnyű tanácsot adni neki. A nagysejk rendkívül hasznosnak, gyümölcsözőnek értékelte a megbeszélést, amely után elmondta Orbán Viktornak, hogy szeretné jobban megismerni a magyar népet és kultúrát. A miniszterelnök ezért magyarországi látogatásra hívta őt, amit a vallási vezető elfogadott - mondta el Havasi Bertalan.

Orbán Viktor miniszterelnök ezt követően Líbiában hitük miatt kivégzett egyiptomi keresztény férfiak hozzátartozóival találkozott a kopt pápai hivatalban, s együttérzését fejezte ki a megjelent családtagoknak, valamint ajándékcsomagokat adott át nekik. Egyiptomi hivatalos látogatása végén a kormányfő - miután megbeszélést folytatott kopt vallási vezetőkkel - a családtagok előtt köszönetet mondott a kopt egyháznak, amiért közreműködik abban, hogy eljusson a magyar segítség a kopt családokhoz. Megjegyezte, eddig sem verték nagy dobra a magyar segítségnyújtást, de Magyarország ahogy eddig, úgy a jövőben is folytatja ezt a tevékenységet.